Változott

2023.06.04

 Bepörgött a reklám, és meg szerettem volna lovagolni ezt a lehetőséget. Azonban az utolsó pillanatba vissza vonulót fujtunk a csapattal, ugyan is eluralkodott a botrány. Anita nagy fába vágta a fejszéjét, de bírja a gyűrődést.


 Tervben volt egy interjú Anitával, de ez nem tudott megvalósulni. Bedobta magát a mélyvízbe, vagyis inkább a szennyvízbe, de lényegében meg lett az "eredménye". 

 A 24 Éves Szűz c. regény záró fejezet, "A Vég" nevett kapta, illetve már azt is lehet tudni, hogy még hat rész van hátra. A megjelent részek, "A vég 1/8" és "a vég 2/8" szóval a fejezethez még hat rész tuti jön, illetve volt említve, hogy talán egy végső fejezettel zárjuk eme csodás regényt, ami már lassan 7-8 éve íródik.   Jaj, de fáj, hogy vége lesz, de muszáj véget érnie már. Új munkába szeretnék kezdeni. 


Anita meg úgy belecsapott a lecsóba a facebookon, hogy azóta is nyaldossa a sebeit. Említettem neki, hogy már egyszer járt így. Nem lehet célközönség nélkül csak úgy dobálózni a reklámokkal. A mi korosztályunk a 15-30 év körüliek, meg úgy általában véve a könyvmolyok, kreatív emberek stb. Anita, nos hát. Az egyedül álló, vagy épp házas 30-65-ig tartó férfiakat célozta meg véletlenül. Nem feltétlen az ő hibája. Ő csak szeret bele állni szituációkba. Abszolút nem féltem őt, nyomta már a chat.hu-t is, szóval van rutinja a "felhergelt" férfiak ellen. Csak az a baj, hogy így hiába reklámozza, nekem az hoz új követőket, és csak   Anita szép homloka is csak ráncosabb lesz. Amúgy nem panaszkodom, rengeteg kis versel kompenzálta ezt a hölgyemény, ami valószínűleg verses kötetben lesz majd publikálva.


A könyvírás hőségben nem az erősségem. Nagyobb hangsúlyt szeretnék a weboldalamra. Remélem Anita megosztja majd a frissen megjelent regény részeket, bár szerintem most fél megosztani. XD Juj, szegény mit kapna. Na mindegy. A lényeg, hogy az Új Diablo megjelenésével, valami fantasy harcolós könyvet szeretnék. Valami démonvadász főszereplővel, és női főszereplőt szeretnék. Ez lesz a következő munkám.

Addig is, köszi ha olvastok. Anita kitartást! Köszi a komoly reklámot, legjobbakat, Jövő héten vasárnap ismétlünk kicsit!

Köszönöm az oldalra szánt idődet! Remélem kellemesen mulatsz :D
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el