Spontán blog

2021.01.24

 Tehát, ez egy ilyen, "ami eszembe jut blog" lesz. Kezdjük azzal ami, jelenleg zavar, aztán jöhetnek a pozitívabb dolgok is.

 Szóval egyszerűen leírva, borzalmas, siralmas, ahogyan ezt a weboldalt kezelem. Néztem közben azért egy-két videót mit lehetne jobban, de ez is, mint az előző, katasztrófális helyzetbe került. Itt ugyan nincs annyi trash tartalom, de pont ezért értelmet vesztettebb is, mint az elődje. Tulajdon képpen a napokban azon gondolkodtam, hogy egy új weboldalba kezdek, ezzel párhuzamban. Csak hát ugye, akkor valamelyik háttérbe szorulna.

 Én személy szerint -ugy mint wattpadon a könyveimnél- itt csinálnék egy olyan, "próbát" ami esetleg a későbbiekben kinőné magát. Gondolok itt a másik hobbimra az írás mellett, a vallásokra és misztikumos dolgokra, meg az univerzumra.   Talán azt többen is lesnék meg, mint az általam kitalált kis történeteimre épült weboldalt.

 Na ez lett volna a negatív cucc, amiről szerettem volna mindenképp írni, ugyan is ez nyomta a kis lelkemet, de most hogy ezen túl vagyok, jöhetnek a pozitívabb dolgok. Amint az előbb is írtam, kipróbálnék egy "asztrológiával" vagy mi az istennel kapcsolatos weboldalt. Titkos tanításokkal és spiritualitással foglalkoznék, amit talán tényleg több embert érdekel. 


Mindent a nézetségért, szóval én ezt azért csinálom, hogy nagyon híres legyek ezáltal hatalmam legyen az univerzum felett. Viccet félre téve én egy közösséget akarok létre hozni, olyat, amihez én is szívesen csatlakoznék, csak sajnos ilyet még nem találtam, és tettes társam sincs egyenlőre. MOst viszont jöjjenek a könyvek! Vannak terveim...

 A gombra kattintva olvashatjátok a friss sztorit, amit ez a bejegyzés előtt írtam meg. Szóval, igen.

 Valamit akartam még írni a weboldalas részhez, de elfelejtettem. Na mindegy! AZ új könyv amin gondolkodok, egy focistáról szólna. Gondolkodtam, hogy egy csapatról szóljon és a menedzser szemszögéből, de szerintem drámaibb és lezárhatobb, körülírhatóbb, kvázi gyorsabb, ha egy játékos karrierjét mesélem el. A következő terv, ha nem vetem el, akkor ez lesz.


 A weboldalra vissza térve, már annak örülnék, ha kicsit rendezettebb volna és lennének amolyan "segítő" részek is, amivel ide tévedhetnének emberek és a magával ragadó stílusommal itt marasztalnám őket. Asszem, ez a jó szó...

 Korábban már az oldal születésénél, ha jól emlékszek megígértem, hogy nem lesznek "spontán" bejegyzések, ugyan is ezzel még instabilabbá válik az így is széthulobban lévő illuzió az oldalról. De mit is szégyeljem, ez én vagyok, ez az én stílusom. Csak sajnálom, hogy ez így nem ér el annyi emberhez, de nekem ez is megfelel a célnak, miszerint én át látom a terveimet, és a könyvekkel is szép lassan haladok ez által, és ha mostanában ritkábban, de azért vannak bejegyzések a haladásokról. 


 Nos ez egy ilyen bejegyzés volt, bónusznak leírnám ide, hogy az egyik kedvenc focis játékom, ami a történet alapjául szolgált volna, nem elérhető a lejárt adobe miatt.

Illetve meg szeretném neked külön köszönni azt, hogy idáig elolvastad a blogomat! Köszönöm annak az 5-10 embernak aki rendszeresen itt van az oldalon! (abból egy én vagyok) Szívesen! :D

  Ja, még valami! Mobilra is szeretnék egy kompatibilis weboldalt. Lehet a következő szintet már telórol csinálom..


Kövess, lájkolj, kommentelj!

Köszönöm az oldalra szánt idődet! Remélem kellemesen mulatsz :D
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el