Munka van ezerrel

2020.02.23

Mostantól a meló mellett rendszeresen lesznek posztok, bejegyzések. Főként hétvégén, és néha lesz könyvvel kapcsolatos a hét közepén is. Viszont még így is lesz egy kis változás, de sok minden marad a régiben. Nézzünk néhány példát, a jövőre nézve.


Na, a lényeg annyi, hogy elkezdtem dolgozni, így a hétköznapokban ritkábban lesznek bejegyzések. Természetesen így a könyvek is csúznak. Annak viszont kimondottan örülök, hogy "A 24 éves szűz" c. könyv már majdnem háromezres megtekintésnél tart. 

A könyveket tudom írni hétköznap is, azonban a bejegyzésekre, főleg itt az oldalon, szeretek rákészülni. Ugye itt a "blog" oldalon kicsit közvetlenebbül írok, a műsornál pedig hivatalosabb, statisztikás, számolgatós bejegyzések vannak. Meg hát persze a kritikák, és egyéb művek, mint ugye egy műsorban az szokott lenni.

Mi várható?

A közeljövőben több dolog is lesz, és megpróbálom kicsit összefonni a dolgokat. Történt ugyan is, hogy elkezdtem írni "A 24 éves szűz" című könyvet, csak hogy az egy kicsit összetettebb könyv. Most több minden össze fog érni a könyvben, és egyre közelebb vagyunk a végéhez. Tehát még ebben a hónapban várható új rész.

Az oldalon lesz bejegyzés a jövőhéten, 29.-én és elsején jön, a már-már megszokott havi statisztika. Most erre a hónapra ennyi futotta, de nyáron már jön az új The Walking Dead fejezet. Jut eszembe...

A Dead or Alive: The Road című, zombis könyvem egész jól haladt, de végül egy egész fejezetet kellett törölni. A kórházas fejezetet fogom most újra írni, de utána már jön a főgonosz, és a többi, és a többi. Tehát abból sincs kimondottan sok hátra. 

Nos, ezekre lehet számítani a hónapban, és a nyárra nézve. Most azonban hétfőtől péntekig, reggeltől délutánig, munka van ezerrel.


A történetek olvasásához:

További információk:

Köszönöm az oldalra szánt idődet! Remélem kellemesen mulatsz :D
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el