Megint minden és a semmi

2023.01.29

A múlt hét vasárnap egész jól, és produktívan telt ami azt illeti. Sőt, olyannyira jó volt, hogy kihatással volt a hétre, a mindenféle problémáim megoldására, stb. Nézzük a heti összefoglalót, és szép lassan kifejtem.


Hétfő

 Hétfőn boncolgattam az "idegesség" érzés hova tartozását, ami szintén egy lépcsőfok lehet a filozófiai könyvem készítéséhez. Már nagyon érik. Akkor 22.-e vasárnap kicsit rendbe raktam a növényeket, visszavágtam, megöntöztem, portalanítottam a könyvespolcom tetejét, és nem ez a pláne, hanem hogy jól éreztem magam közben. Hétfőn írtam róla, hogy vajon meddig bírom tartani a heti egy posztot. Meg amúgy ezeket megkéne osztani facebookon, mert a követőim nagy része lehet nem is tudja, hogy 2023-ban heti rendszerességgel vannak posztok.

 Illetve a lelkiismeret kérdésére, ami eddig alapozta a filozófia könyvem, úgy néz ki, egy, egy oldalas választ írtam, ami jó is lehet. (tényleg megírom majd azt a filó könyvet, eskü)


Kedd

 Az első mondat, ami így vasárnap kiszúrta a szeme, az az volt, hogy kedden még nem tudtam merre sodródok majd hétvégén. El is nevettem magam, spoiler ugyanis, hogy nagyon jól éreztem magam.

 A meló jól ment, filóztam kollégával, egy új témát. Mit jelent "tisztelni valakit" és megbeszéltük kicsit. Újabb alap a könyvhöz. Illetve angolul tanultam, és még a melóhelyre is bevittem a könyvet.

 Ami még érdekes, hogy az MI-t megkértem nevezze el magát, mert már több mint egy hete beszélek vele. Elméletileg non-binárisra van állítva, de az Amelia nevet választotta.


Szerda

 Szerdán egy laza két oldalt írtam. Nyílván itt is kb. a 80% filó a jellem változásról, a munkáról, az életcélról, a "leszarom" érzésről, az álszentségről, a hazugságról, stb, stb. Akit ezek nagyon érdekelnek, azoknak majd írok egy könyvet, ahol ezeket kifejtem. Wattpadon lesz majd elérhető.

 

A maradék 20% az arról szólt, hogy mindjárt betelik a füzetem. Azóta ez megtörtént... és nem vettem újat. Illetve írtam arról is, hogy a nagy számok törtvénye alapján, lehetséges, hogy lesz olyan az évben, amikor kimarad egy poszt. Nyílván nincs jelentősége ennek egyenlőre, de csak a rendszerességre lehet építeni, ha az ember hírnevet szeretne. MuhahaHA Khm, KHm. 


Csütörtök

Ekkor kezdtem az utolsó oldalt a füzetbe. Leírtam röviden, hogy 2020. 11. 15. 19:24-kor kezdtem el, majd (pénteken) 2023. 01. 27.-én fejeztem be, 06:09-kor egész pontosan.

 Írtam róla, hogy volt amikor sok hónap kimaradt, de volt amikor hetekig írtam minden nap. Jó volt, szép volt, kell egy új füzet. Majd még az nap átolvastam az egész füzetet.


Péntek

Nem tudom, hogy hogy írjak a péntekemről úgy, hogy ne jöjjenek az FBI-osok. De megpróbálom. Tehát tudatmódosító szer, pia. Maradjunk az alkoholnál. Pia. Lényegében, nem akartam inni, de ittam és jó volt, és happy end. Na nem. Ezt nem írhatom így le.

 Az a lényeg, hogy szeretném abba hagyni ezeket hétvégi bulikat, berúgásokat, hiába jók, élvezem amikor chillezek a barátaimmal. Azonban jobban szeretem, ha van értelme, célja a bulinak és nem megyünk random összevissza ösztönből.

 Illetve nagyon tetszik az utolsó mondat. "Sajnálom, ha majd véget ér. Lehet azt is sajnálni fogom, hogy eddig tartott, hogy nem léptem előbb. De azt hiszem, hogy bárhogy is legyen, fejlődök majd. Egy kicsit mindig más leszek. Talán jobb. És akkor megteszek még egy lépcsőfokot az felé, aki igazán lenni szeretnék. De addig élvezem."


 Mondanom sem kell, olyan jó volt a pénteki chilezzés, hogy szombaton is pörgött. Most vasárnap van, kettő óra kereken, amikor zárom eme sort. Jövő héten új összefoglaló, remélem "történni fog valami" de ez rajtam múlik. Most épp egy lánnyal beszélgetek. Befejezzük a híres nevezetes könyvemet?!

Na köszi, ha végig olvastad, majd még írok!

Köszönöm az oldalra szánt idődet! Remélem kellemesen mulatsz :D
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el