Eldől majd

El sem hiszem, hogy végre megint vasárnap tudok írni. Egyszer hétfőn írtam, egyszer szombaton, pedig hivatalosan, ezeknek az összefoglalóknak vasárnap "kéne" megjelennie. Nem mintha ez olyan fontos lenne, de muszáj ragaszkodni-kapaszkodni valamibe, tulajdon képpen erről szól az élet, mert akkor csak értelmetlen létezésről beszélnénk. Hű de deep lett ez, elnézést.
Hétfő
Mivel vasárnap nagyon kipihentem magam, hétfőn írtam meg a cikket, reggel. Pörgős munkahét volt, el is fáradtam, de magán jellegű dolgokra nem is nagyon futotta. Kemény fizikai meló volt, de megérte, végül is az elmúlt hetekbe "lazaság volt, és talán most is lazább napok, hetek jönnek a melóba.
Kedd

Kedd reggel felmerült egy nagyon jó gondolat. Iskolába egyszer kellett blogot írni, és a tanárnő el volt ámulva. Olyan könnyeden, vicceskedve, tényleg mintha valami habfelhőkön lebegve, nevetgélve íródott volna az "cikk", és az jutott eszembe, hogy ide, és pláne eleve erre az oldalra, miért ne lehetne ugyan ilyen jelleggel írni. Elvégre ez az én oldalam. Nem kell komolyan vennem. Kis túlzás ide, kis humor oda, és bumm. Egyből stand up comedy blog. Záró gondolatnak annyit jegyeztem fel kedden, hogy folyamatosan célokat, terveket írok, de az elért eredményekről soha nem írok. Ez mondjuk ki, jogos egyébként, de jön a tavasz, ez máshogy lesz, és már én is unom, hogy csak célokban beszélek, és semmit nem is csinálok. De végül is az is eredménynek számít, hogy ez már a 8. vagy a kilencedik heti összefoglaló.
Szerda

A feljegyzéseimet ott folytattam, ahol tegnap abba hagytam. Konkrétan azt írtam, hogy szerda van és még "semmit" nem is csináltam. Ez nem igaz. A melóba egy három hetes projektet, kettő nap alatt, meg feleztem. Bocsánat, meg feleztünk. Tényleg jó kis projektet kaptunk, de sajnos titkos. Nem írhatok róla túl sokat egyéb okok miatt. De nagyon fárasztó. Oda figyelést igényel, és nyilván mikor haza ér az ember másra már nem tud figyelni. Csak enni, fürödni, el dőlni. De igazából, és ez a feljegyzésből derül ki, hogy valójában hétfőn és kedden, csak az előkészületek voltak, és úgy fogalmaztam, hogy "a mai nap hamar elfog telni". Hát... ja.
Csütörtök
Ekkor kora reggel tudatosult bennem, hogy 24 éves vagyok már, és nem úgy fáradok már el, mint 20-21 évesen. A barátaimnak, mindig mondom, hogy "öreg vagyok én már ehhez" és nem értik miért mondom ezt. Ők 20 évesek. Tehát 24 évesen még mindig nagy elánnal, neki esek minden féle melónak, mintha 20 éves lennék, de nem életre halálra csinálom, hanem amikor érzem, hogy elgé, abba hagyom picit, mert tudom már, hogy mit érzek, ha nem hagyom abba. 20 évesen, nem állok meg, mert " én bírom B@zzeg" és nem állok meg, csak ha össze esek. Akkor kettő napot pihenek. De így teljes erőbedobással dolgozok, lehúzok 2 órát egybe ha kell, de utána húsz percet megállok. Na és ezzel a technikával dolgoztam le 3 napos "Sz*pást"...
Egyébként ezen a napon kollégámmal összegyűjtöttük a régi telefonjainkat, töltőinket. Megpróbáljuk majd később eladni őket, öt nyomógombos telefonból kettőt sikerült feltölteni, és működnek szépen. A többihez nincs töltő.
Zárásnak tervet írtam a szobám kipakolásához, hogy meg van az idő pont, hogy mikor kezdek neki festeni.

Péntek
Én már hétfőn tudtam, hogy a meló miatt nem megyek kirándulni hétvégén, de azért tartottam a barátaimnak, hogy persze, igen, igen megyek. Végül csütörtökön említettem, hogy nem biztos hogy megyek, de ekkor már fekvő betegként funkcionáltam, úgy hogy nekem még pénteken bekell fejezni, amit egész héten csináltunk melóba. Úgy beszéltük meg, hogy pénteken hívom őket, hogy megyek-e hegyet mászni. Hát nem megyek. Megértették, mikor a melót meséltem. Sajnálom, hogy szuper titkos és ide nem írhatom le, de az egész cég fellendülése és virágzása volt a cél. (És ez még csak az előkészület, na mindegy)
Lényeg a lényeg, hogy meghúztuk a pénteken, az utolsó pár órát már úgy csináltam mintha 20 éves lennék. Elfáradtam, de még ráhúztam, kész lettünk, nem álltunk meg, tehát a törvény kimondja, hogy ilyenkor egy órával előbb ellehet jönni. (jár egy óra kaja szünet, amit mi nem vettünk ki.)
Hétvége...
Tehát pénteken előbb haza értünk, telefonáltam, megértették. De hogy... én szombaton semmit nem csináltam... talán annyit, hogy busszal felmentem a dohány boltik, de azon kívül ágyban döglöttem, és műsorokat néztem. Kicsit rá függtem ezekre a stand up comedy-kre. Talán ezek miatt sikerült most ilyenre ez a cikk. És még szerdán reggel hajnalba írtam, hogy... "tulajdonképpen mit is fogok írni az összefoglalóba?" Hát ezt írtam, most, köszönöm ha végig olvastad, kövesd a facebook oldalunkat, olvass minket wattpadon is.
Köszönöm a figyelmet, sziasztok!

