demoralizáló együtthatók hete

Tulajdonképpen nincs kedvem, és időm se írni. Illetve most van kb. 20 percem amit megpróbálok hasznosan tölteni. Na nézzük a hetet, vannak jegyzeteim...
Hétfő
Jól elkéstem melóból vagy két órát, ami nem is lenne baj, de főnök már bent volt. Jó kis kattogós hétnek ígérkezett de mint kiderült, alig volt meló.
Kedd

Kalandozós, chatelős, semmittevős nagyok. Olyan korán keltem fel, hogy a készülődés után, még unatkozni is volt időm. (Tudom, hogy konkrétan a semmittevéseimet írom körül, de ez van.)
Szerda

Nagyon érdekes, most olvastam vissza a szerdai filómat, aminek az a lényege, hogy a hosszabb távú szomorkodásoknak (depressziónak?) nincs helye a melóba. Már mint suliba még úgy ahogy elment, de amikor produkció van fel kell pörögni. Nem pontosan idézem, de az utolsó mondat; "Nem tudok megállni, és ez tart életbe."
Csütörtök
Most így vissza olvasva a korán kelési "nyafogásom" talán az óra át állás tett be nekem is, mint sokan másoknak is. Kicsit indulatosabban is írtam, mint amúgy szoktam reggelente.

Péntek

Itt már kezdtem talpra állni, elég keményen léptem fel a problémák ellen. Volt egy kis csalódásom is, de körülbelül kettő nap kellett felépülni, ami magamhoz képest nagyon jó idő. Az igen; Azt írtam, hogy kellemes izgatottsággal várom az összefoglalót. Hát jobban is megírhattam volna. Ez most így sikerült. Ezek voltak a demoralizáló együtthatók.
A hétvégé meg olyan amilyen. Egyszerűen annyi mindent kellett volna csinálnom, hogy végül semmit nem csináltam. Lépcsőfokonként kell haladni. Nem lehet egyszerre hármat ugrani.

Kicsit sajnálom, hogy ilyen szedett-vedett ez az összefoglaló, nem volt kedvem megírni, mert lusta vagyok valamiért... Ahhoz képest.
Amúgy wattpadra is írnék, csak nincs jelenleg olyan laptopom, amin egyszerre tud futni a word, excell, és a wattpad. XD Nos, további szép napot, nem törjük meg a heti összefoglaló rendszerességét. Pipa mindenkinek, sziasztok:)
