Könyveim

Eddig 9 könyvem van, amiből 7 publikálva van Wattpadon, 1 a facebook oldalamon van, egy pedig egy régi füzetben, ami talán már sosem lesz online felületre feltéve. Nézzük ezeket a könyveket!


A könyveim      

Most pedig megjelenés sorrendben fogom felsorolni a könyveimet. Arról a hat darab könyvemről írok, amik Wattpadon érhetőek el. Tehát ami a facebookon van, és amit régen írtam füzetbe, arról majd később.


The Walking Dead: Dear or Alive

Az első könyvem, amit publikáltam életemben, az nem más mint a kedvenc sorozatom ihlette történet. Többször is írtam már az első wattpados élményeimről, ott azt hiszem már mindent elmondtam. Az első könyvem. 

A történetben egy fiatalember keresi a családját, akit elvesztett az apokalipszis előtt, vagy után, vagy talán közben? A fiú megismerkedik egy sulis bandával és hamarosan találkoznak egy őrölttel, aki maga köré épített egy biztonságos helyet és emberei őrzik. 

Természetesen a The Walking Dead-hez mérten itt is halnak meg emberek, így nem éri meg favoritot választanunk magunknak a könyv elején.  Egyébként a történet nem ért a végéhez, de azt majd kicsit később.


A 24 éves szűz

Kevés embernek kell bemutatnom. Konkrétan a legnézettebb könyvem a wattpadon, de ez is volt a célom. Direkt ilyen hivalkodó a borító, és egyes részek címe is félreérthető. Igazából gondolkodok egy olyan könyven, ami tényleg arról szólna amit sokan szeretnének, de ez nem az. Gyakorló könyvnek indult, ma meg már...

A történet elején maga a 24 éves lány a főszereplő, majd végül szép fokozatosan háttérbe szorul, csak azért, hogy újra előhúzhassuk a háttérből. Kalózok, Istenek és katonák, híres emberek, igaz történetek, versek. Szinte minden van ebben a könyvben. 

A történet végén végül is rá lehet jönni hogy ki is az igazi főszereplő, de ahhoz kell némi sütnivaló. Nagyon összetett, néhol megható párbeszédek, végjátékok, és háború.


Dead or Alive: The Road

Na ez a harmadik könyvem, és igazándiból egy picit az első is. Igen, tulajdonképpen ez az első könyvem újragondolása. 

Hosszasan kidolgozott, karaktertáblázattal, történet ívvel, és helyszínekkel tarkított könyv. A történet ugyanaz, a főszereplő gyerek keresi a családját, találkozik a sulis bandával, de utána egy kicsit változik. Sőt, már az elején is találkozhatunk olyan karakterrel, aki nem volt benne az eredeti könyvben.

Na, és ebben a könyvemben volt először +18. Hát mégis csak egy The Walking Dead-ről beszélünk. Nyilván itt már írtam olyan sorokat, hogy könnyen beleborzong az ember, vagy épp könnycseppet hullajt. 

Talán ezzel a könyvemmel dolgoztam a legtöbbet, illetve semmi "talán". Ezzel dolgoztam a legtöbbet! Több órát öltem bele a kidolgozásba, mint a puszta megírásával.  Ja és szólok előre, hogy aki kis regényt akar olvasni az ennek nem fog örülni. Hosszú, hosszú részek és fejezetek vannak benne. 

Ebben már az is kiderül, hogy a fiú miként vesztette el a családját, illetve van benne "ki-kivel kavar" szál is a sok akció mellett.


Star Wars - Egy Legenda

A 4. könyvem. Éppen Star Wars lázban égtem. A kilencedik rész előzetesei pörögtek, mi meg már online vettünk jegyeket. A barátommal meg gondolkodtunk, hogy milyen Star Wars történetet tudnánk írni. Tőlem ez futotta. Egy legenda története sok sok drámával, és akcióval. (+18)

Történet:

"Az ősi időkben, egy alternatív univerzumba a Jedi bölcsei meditálás közben, megéreznek a távolból egy hatalmas erőhasználót. Erejét még ők sem tudják felfogni. Félelem kezd megülni rajtuk, amikor is két mit sem sejtő Jedit küldenek a helyszínre. A hatalmas erővel felruházott helyszínre, a Sithek is felhajtják fejüket. Ők a Sith mágusok, hasonlóan a Jedi bölcsekhez, különleges erőre tudnak szert tenni. Azonban míg bölcsek óvatosan gondolnak a lehetséges erőre, a Sithek félelme, és irigysége el uralkodik rajtuk, és az összes erejüket arra mozgósítsák, hogy végezzenek a különleges erővel bíró lénnyel."

Ez könyv továbbá még azért is különleges, mert talán ez lesz az első könyvem, aminek lesz folytatása. Igen, a Star Wars - Egy Legenda 2. Része várható a közeljövőben. Epikus csaták, és fénykard párbajok, illetve szintén +18. 


Epikus, lírai Dráma az életről

Igazából nincs is olyan nap, amikor ne jutna valami az eszembe egy történet kapcsán. Elég egy fél szó és már is elkezdek gondolkodni azon, hogy abból milyen történetet lehetne faragni. Végül rengetegszer zsákutcába ragadtam, és elengedtem ezeket az álmodozásokat, de rájöttem, hogy ez hiba.

Ebben a kis könyvecskében elkezdtem gyűjteni az ilyen történeteket. Nem tökéletesek és még csak nem is vezetnek sehova. Még is egy másik helyre, egy másik élethelyzetbe visz át. Ha jó a fantáziád, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy lesz pár jó olvasói pillanatod.


Ezt a könyvet valamikor 2017 telén kezdhettem. Akartam írni valami varázslatos, de mégis középkori, amolyan gyűrűk urás, vagy trónok harcás történetet. Azonban semmi kopi nem lesz benne. Nincs kidolgozva még, lehet tán nem is lesz. 

Még semmi sem ismert erről a könyvről, de egy játék meg  ihletett, hogy befejezem azt a részt, amit még évekkel ezelőtt írtam le. 

A cím is elég érdekes, de meg akartam hagyni az eredetit. Akkor valamiért ez ugrott be, és jónak is láttam. Ja igen! Ez az első könyvborítóm, ahol fel van tüntetve az átfogóúl szolgáló közcím. A saját kreálmányom, produktumának elnevezése.- A megnvezése a munkáságomnak!                                                                 A Béna Mesék Gyűjteménye!

Ha lesz új könyvem azt egészen biztos, hogy belinkelem ide, addig is köves facebookon további információkért.



Igen, közben lett egy új The Walking Dead könyvem, aminek elég bugyuta még a borítója is, ezért nem rakom ide, de linkre kattintva megtekinthető. Arról van szó, hogy a legelső könyvemhez hasonlóan, ezt is rövid részesre tervezem. Sok-sok rövid rész. Kidolgozás nélkül. Kanyarodik amerre éppen akar...



Köszönöm az oldalra szánt idődet! Remélem kellemesen mulatsz :D
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el